A bálna nem motívum

Kemény Lilinek

Nincs első,
s így nincs utolsó szó sem.
Nincs megszólalás, bár ezt is mondták már.
Nem tudom, lesz-e erőnk rákérdezni.
A cethal nem hal.
Ahogy újabb szemétszigetet számolnak fel,
és azt hihetnénk, amit nem látunk,
az nincs, de higgyük el, kihordja majd
a tenger. Mondják, semmit nem szabad elhinni.
Ki ne tudná felidézni a homokórává töppedt
tengeri teknős képét: beleakadt a műanyag
hurokba. Ne idézd fel,
propaganda!
Mi nem még a cethal?
Itt élünk benne, sikamlós testében
próbálunk megkapaszkodni, élősdi
rémálmai a bálnatestnek.
Egyenjogú tettetői a létezésnek. Persze ez
nem tükörfordítás. És nem lovaglunk meg lassan
egy medialitásából kicsonkított Magritte-hullámot.
Még mi nem a cethal?
Még.
Jó, nem motívum, például. Nem is
metafora, túl egyszerű lenne metaforának.
Itt élünk, nincs missziótudatunk,
de ha van is, akkor is itt élünk.
Elmenekülve, eltékozolva az önkéntelen
küldetést. Megfutamodva.
Belesimulva egy külső struktúrába az ellenállás
nélküli kiszögellésen, például
a bélbolyhon,
olcsó asszociáció. Vajon írtam már le valaha a szót:
tehetetlenség? Ki küld és hová.
És hogy megy előre ez a hatalmas
kiszorított tér, picike uszonyával legyez egyet?
Világmagyarázat, gyűlölt metanarratíva,
vagy csak hinni szeretnénk valamiben, legyen az
a bálnatest? Hinni egy metaforikus testben, soha
nem hallottunk még ilyet. Akkor most mégis
metaforikus? A bálnatestben
csak a kisbálnával találkoztunk,
sorsára hagyva a tautologikus bálnatestben.

The Whale is Not a Motif

For Lili Kemény

There is no first,
and so no last word either.
There’s nothing to be said, though that’s been said too.
I don’t know if we’ll have the strength to ask.
This fish is not a fish.
As yet another garbage island is cleared up,
and we want to believe what we can’t see
doesn’t exist, but let’s, it’ll soon be born
by the sea. People say you can’t believe anything.
Who couldn’t recall the image of a sea turtle
shrivelled to an hour-glass: caught in the plastic
six-pack snare. It doesn’t bear remembering,
propaganda!
What more is this fish not?
We live here inside it, trying to cling
to its slippery body, parasitic
nightmares of the whale body.
Equally rightful pretenders to existence. This, of course,
was not a mirror translation. And we’re not slowly cashing in on
a Magritte wave curtailed of its own mediality.
What more is it not?
More.
Alright, it’s not a motif, for instance. It’s not even
a metaphor, it’d be too simple as a metaphor.
We live here, unaware of our mission,
though if we were, we’d still be living here.
Escaping and squandering the involuntary
calling. Fleeing.
Cuddling up to an external structure on the projection free
of resistance, for instance,
on the villi,
a cheap association. Have I ever written the word:
inertia? Who’s calling and where to.
And how should it move forward, this gigantic
displaced space, with a flap of its little flipper?
Is it a world explanation this loathed metanarrative?
Or do we just want to believe in something, and let that be
the whale body? Believing in a metaphorical body, never
have we heard the like. So it is metaphorical
after all? In the whale body
we meet only the little whale,
left to its fate in the tautological whale body.

A kiúszás esélyeinek latolgatása

Pedig ez még egy szabadabb közeg.
Nézem, ahogy a férfi karjában tartja hatalmas
szerelmét, megpördül vele, úsztatja
a termetes testet a bálna hasnyálmirigyében.
Gyönyörködöm.
Ez a közeg ismeri a relativitást, bálna
a vízben, én a bálnában, de ha akarnám,
úszhatnék mellette is, a páraoszlopon
túl. Elúszhatnék, én a bálna mellett, egy
élettelen közegben, amelynek szervezőelve
felismerte a gravitáció önzését és választ
adott rá. A víz sűrűbb a levegőnél, pedig akár
levegő is lehetne, ha akarná, de még egyszer
mondom, élettelen közeg. Feltartja tehát
a testet, akarva-akaratlan, ez az önmagával
mindent kitöltő súly. Félrenyelek.
Ez most vajon én vagyok még, vagy
a levegő útjába szökő szabadabb közeg?
Zavarodottság lesz úrrá rajtam, nincs nálam
iránytű, a bálnában fák sem nőnek. Hová
induljon, merre menjen, aki végül mégis rájön,
bálnában vagy bálna nélkül, a nyílt
vízen van, a semmi közepén.
Egy még szabadabb közegben
a közegtelenség álma gyötör, s csak
abban reménykedem, én nem nyújtok közeget
egy bennem élő – pedig megfogadtam,
nem írom le ezt a szót –
fraktálnak.

Pondering the Probability of Swimming it Out

But it’s yet another freer medium.
I watch as in his arms he holds his greatest
love, he twirls with his love, he floats
the stocky body in the whale’s pancreas.
I’m in raptures.
This medium knows relativity, whale
in the water, me in the whale, but if I wanted to
I could swim alongside it, the far side
of its spout. I could swim away, me beside the whale, in a
lifeless medium whose organizing principle
recognises the selfishness of gravity and answers
to it. Water is thicker than air but it could
be air, if it wanted to, but I’ll say it
once more, a lifeless medium. And so it holds
the body, willy-nilly, this is the weight
that saturates everything with itself. I choke.
Is this still actually me, or
the freer medium leaking into the air’s path?
I’m suddenly bewildered, I have no
compass, not even trees can grow inside the whale. Where
to go, which way, for those who realise
within the whale or without the whale, it’s open
water, the middle of nowhere.
In a yet freer medium
the dream of mediumlessness weighs heavy, and I only
hope that I won’t provide a medium
within me for a living – though I vowed
I wouldn’t write the word –
fractal.

 
Anna Zilahi is a poet and artist from Hungary. Her first collection of poetry The Whale is Not a Motif was published by Magvető Publishing House, Budapest, in 2017. Zilahi was co-editor of extrodæsia – Encyclopedia Towards a Post-Anthropocentric World, an intermedial, part-academic, part-poetic reaction to the Anthropocene.

Owen Good is a translator of Hungarian from Northern Ireland. He translated Pixel by Krisztina Tóth, published by Seagull Books in 2019. He has published poetry translations in Asymptote, Words Without Borders, World Literature Today and Modern Poetry in Translation.